1. rész - Rémálom, ami lehet valóság

Sziasztok, kedveskéim!

Nos igen, a részek érkezését megint variáltam, hamarosan módosítom a blogokon is, mikor, hova jönnek részek, illetve lehetett látni, hogy A és B hét van, azaz kéthetente jönnek majd a részek, bár így sem ígérek semmit! Lehet lesznek kisebb szünetek, de igyekszem sorba jönni a részekkel, kisebb szünetekkel, amik ugye nem hosszútávúak...

Omm, nos a történet enyhén szólva brutális. Szóval ennyi kaszabolást sosem írtam még le, ami ebben a blogban lesz. Már a prológusban is volt, ebben is van és a köviben is lesz, dehdehdeh, nem sokára Larry ;) A második résztől számítva 2-3 rész és jönnek a 18+-os részek, szinte egyhuzamban, illetve kisebb erőszaknak minősülő, erotikus jelenetek. (szívja a fogát) Szóvaaaaal elég durva lesz, horroros, erotikus és még kicsit zavaros is, ugyanis itt is lesznek meglepetések ;)

Facebook-on folyamatosan írom a friss híreket, mind a csoportba, mind a falamra, így ha ennél is többet szeretnél tudni, kövesd csoportomat, vagy jelölj be, nem harapok, bármiben segítek! Csak ne hisztizzetek és ne legyetek értetlenek, illetve ne éljetek vissza a segítőkészségemmel! Azt nem szeretem, mert szívesen segítek, de ne használjatok ki! (értem itt tanácsra, fejlécben való segítség, design stb.) 

Ui: Nem vagyok túlságosan aktív, deeeh design-t fejléccel, vagy anélkül is csinálok szívesen, érdeklődj facebook-on, vagy email-on!

Kellemes olvasást és jó szórakozást kívánok!  Nem kell megijedni, lesznek lazább és viccesebb részek is ;) És mindenképpen hagyjatok magatok után nyomot, kérlek! ;*

Lau

A fiatal fiú nagyokat szuszogva aludt az ágyában, könyvei körülötte hevertek, mind-mind nyitva. A legtöbb mellé egy füzet is csatlakozott, illetve pár toll, ceruza és szövegkiemelő. Harry egész éjszaka tanult, ugyanis már vasárnap van, másnap iskola, ráadásul ez az utolsó éve, ebben az évben kell érettségiznie és eldöntenie hogyan is folytatja tovább.

Hatalmas ablakán beszűrődött az élénkítő napsugár, ami melengette arcát, ugyanis a hatalmas üveg pont mellette foglalt helyet, ezzel tökéletesen melegítve vékonyka testét, ami nem volt betakarva. Hosszú, göndör haja tarkójánál volt összegumizva, hogy ne lógjon szemébe tanulás közben, persze a fele így is kiszabadult a hajgumi fogságából, s hatalmas lobkoronája kócosan hullott hajába. Csikizte az orrát pár tincs, de nem csak tincsek. Lélegzetvételek. Valaki lélegzett mellette, valaki feküdt mellette az ágyban. De Harry nem mozdult, jól tudta ki fekszik mellette, és ki figyeli, ahogy alszik, nem tulajdonított neki túl nagy figyelmet, szinte minden reggel ez megy.

Hatalmas szürke szemek figyelték nyugodt, kisimult arcát és remegő szempilláit. Hosszú, szőke tincsei hátán terültek szét, szorosan Harry mellé bújva mosolygott a fiúra. Kis szeplős lány volt, telt, rózsaszín ajkakkal, édes mosollyal, gyönyörű volt.

- Ne nézz, Lux! – morogta hirtelenjében Harry. A lány felkuncogott, majd megsimította a fiú mellkasát, aki rögtön kézfejére helyezte kezét. Harry nyitogatni kezdte szemeit, s rögtön megtalálta hatalmas zöld szemeivel a lány arcát. Egymásra mosolyogtak, majd a fiú fáradtan sóhajtott.

- Olyan édesen alszol! – kuncogta Lux – Egyébként jó reggelt!

- Neked is, Lux – mondta nyögve Harry, majd belekezdett a reggeli nyújtózkodásba. A lány szemet forgatva kelt fel mellőle, majd csak nézte ahogy a göndör srác nagyokat nyögve nyújtózkodik. Minden reggel ezt csinálja, volt rá több mint tíz éve, hogy hozzászokjon. Oh, ki is Lux? Lux Stevens Harry unokahúga, aki lassan már tíz éve él a Styles családdal, a szülei ugyanis meghaltak. Az édesapja Victor Stevens még a születése előtt hunyt el, katona volt, míg édesanyja – Lara Cox - tíz éve végzett magával, míg a kislány az óvodában volt. Aznap Harry sírva ment a három évvel fiatalabb Lux-ért az óvodában, nem is tudták, hogyan is mondja el a család mit tett az édesanyja. – Olyan rémisztő álmom volt… Ismét – tette hozzá sóhajtva, majd felült az ágyban.

- Talán, ha nem tanulnál ennyit nem lennél paranoiás. Minden este rémálmod van – dobbantott egyet Lux szemöldökét ráncolva. Való igaz, Harry rengeteget tanul, sokszor éjszaka, lámpafénynél, de sajnos ezt muszáj és ezt illene már Lux-nak is megtanulnia, elvégre tavaly ballagott nyolcadikból, jól tudja milyen nehezen kerülhet be az ember egy-egy gimnáziumba. – Amúgy nem tűnsz csapzottnak

- Felébredtem hajnalban, azóta nyugodtabban aludtam – sóhajtott fel.

- Elmondod mit álmodtál? – kérdezte a lány halkan. Harry bólintott, a lány pedig mosolyogva pakolta összébb unokabátyja könyveit, majd felült az ágyra. Törökülésbe húzta lábait, majd érdeklődve figyelte az egy cseppet sem kipihent srácot, aki szintúgy maga alá húzta lábait. Kezeivel a takarót kezdte markolgatni, felzaklatta őt ez az álom, napok óta ez üldözi.

- Folyamatosan egy férfivel álmodom. Az ablakban áll, az arca sötét, a szemei rikító kékek, mindig áll mellette egy kutya, a neve…Gyilkos, ha jól emlékszem. Hatalmas fekete kutya, vérvörös szemekkel. A férfi démon, ő maga mondja el mindig, hogy a kutya miatt változott démonná, és rémisztővé, magányosnak érzi magát. Mindig ezt mondja el, majd hirtelen a levegőbe szagol, és azt mondja ,,Vendégünk van, ember”. Kimegy a szobából, a kutya követi, és megáll a lépcsőnél, a lent álló férfi ordibálni kezd, hogy a démon egy gyilkos és elvette a családját, a démon pedig mérgében széttépeti a kutyával. És akkor hirtelen én leszek a kutya, érzem a vér fémes ízét, látom ahogy szétszaggatom a férfit, aztán ránézek a démonra, akinek ugyanolyan vörösen izzik a szeme, mint nekem, vagyis a kutyának. Hűséget érzek iránta, de mégis…félek tőle. Az időjárás pedig mindig olyan az álmomban, mint a valóságban. Este mikor felriadtam szakadt az eső, az álmomban is szakadt az eső és villámlott. Szörnyű vihar volt, és borzasztó álom – mesélte tenyerébe temetve arcát, hihetetlennek tűnt, hogy ő volt az a kutya. Ő nem képes megölni senkit, túlságosan jó ember ahhoz. Nem tudna ártani senkinek sem, akarattal biztosan nem.

- Hey, Hazz, nyugodj meg, csak egy álom! – próbált nyugtatóan mosolyogni a srácra, de az csak tovább dörzsölgette arcát tenyerébe. – Ez a sok tanulástól van!

- Hogyne! – csattant fel nevetve az idősebbik – Csakis attól! – felemelte fejét, majd a lányra nézett, aki széles mosollyal figyelte a kócos srácot. Aranyos volt, a hosszú, göndör hajtól, és a hatalmas zöld szemektől eleve nőies megjelenése volt, de ez a gubancos haj rátett még egy lapáttal.

- Kis csajos vagy – kuncogott halkan Lux, Harry szemet forgatott.

- Attól nem vagyok meleg

- Tudom, csak azt mondtam csajos vagy – vont vállat – Gyere, csinál anyud reggelit

- Remélem nem mérgezett – mondta nagyot sóhajtva a bongyor, majd lassan kikelt az ágyból. Feleslegesnek tartotta az átöltözést, előző este a ruhájában aludt el, így nem is húzta azzal az időt, hogy másik ruhát keressen és átöltözzön.

Lux már előre szaladt, így mikor ő kiért a szobájából a lány már a lépcsőkön dobogott lefelé. Rögtön a vörös szemű kutya ugrott be és vetítődött szeme elé. Amint megállt a lépcső tetején elsötétült minden, a lépcsőket nézte. Fa volt, repedezett, az idő megviselte, szinte fekete volt és mohás. Büdös volt, penészes, dohos szag vette körbe. A lépcső végében egy férfi feküdt torkát szorítva, fuldoklott, míg előtte a hatalmas kutya trappolt lefele kecsesen a férfihoz. Mikor pedig leért széttépte.

Hallasz engem? Egy hangot hallott, magas volt, karcos, rideg. Megijedt, olyan volt, mintha ő beszélt volna, miközben nézte a cafatokra tépett férfit. Érezte a vér illatát, látta, ahogy kutya habzsolja az embert, látta, ahogy ömlik a vér. Ő volt az…ő volt a démon.

Nem menekülhetsz. Szükségem van rád… Te tudod a titkom! Ugyanaz a hang szólt hozzá, de ismét csak úgy érezte, hogy saját magához beszél. Felemelte jobb kezét, hogy megnézhesse, valóban ő-e a démon. Hosszú, fekete karmai voltak, hegyesek. Hófehér volt a kézfeje, de olyan öregnek tűnt, ráncosnak.

Ezt a titkot őrizned kell! Kiáltotta a hang. Éles fájdalom szökött halántékába a sikítástól, a démon sikított, de fülsüketítő volt. Hirtelen a földön találta magát, látta a démont, de csak fekete ruháját és piros szemeit. Az ő folyosóján volt, érezte a dohos szagot. A férfi előtte állt, és őt nézte, de olyan elmosódott volt, nem látta az arcát. Aztán megjelent még egy piros szempár, látta ahogy az elmosódott kutya alakja leül a démon lába mellé.

Őrizd a titkom!

Harry fájdalmat érzett, minden porcikáját marta a fájdalom, nem tudta mi történt, és miért fáj mindene. Hirtelen pattantak ki szemei, mikor eszébe jutott, mi is történt. A fájdalom is hirtelen hasított fejébe, amikor a hirtelen jött ijedelemtől felült, és nagy meglepettségére az ágyában feküdt. Nem értette hogyan is került vissza a már könyvmentes ágyba, ki takargatta be, egyáltalán ki hozta ide? A folyosón volt, mikor a hang megszólalt, szétszakított az agyát az emléksorozat, és az éles sikítás, ami fejébe költözött és ezentúl kísérteni fogja. Emlékeibe égette magát a démon karcos, magas hangja is, amitől most is libabőr futott végig hátán. Rémisztő volt, s rideg, de érzett benne valamit…fájdalmat.

Szétnézett a szobában, de senki más nem volt bent. Nagyot nyögve dőlt hátra a puha párnák közé, hogy gondolkodhasson. Ez is csak egy álom volt? Lux is csak álom volt, valójában nem ébresztette fel? Melyik az álom, melyik a valóság? Vagy mindkettő az volna? A démon vajon mit akarhat tőle? Azt mondta őrizze a titkát, tudja egy démon titkát… De…hogyan?

- Végre felébredtél – egy megkönnyebbült női hang melengette füleit, az édesanyja volt az, az ajtóban állt és bár Harry nem látta, de beljebb lépett a szobában. Egészen az ágyig sétált a fiatal, negyven körüli nő, majd leült az ágyra fia mellé. Kedves arca volt, telt ajkai akárcsak Harry-nek, és hosszú, hullámos, sötétbarna haja. Ám neki barna szemei voltak, amik kedves, megbízható külsőt kölcsönzött Anne-nek.

- Mi történt? – kérdezte anyjára pillantva a fiú, Anne felsóhajtott.

- Nem valami férfias, Hazza, de elájultál, a lépcső tetején. Van valami, amit nem mondasz el? Elég, ha csak egy igent vagy nemet kapok – mondta a nő rámosolyogva a srácra, aki évek óta a Hazza becenevet viseli, amióta csak beleesett a mogyoróbokorba*.

- Nem…

- Ez nem volt valami magabiztos. Egy lány van a dologban? A férfiasság első jelei? Merevedés, álmatlanság, nagy étvágy? – sorolta édesanyja a kérdéseket – Esetleg a testszőrzet zavar?

- Anya! – szólt édesanyjára Harry, aki rögtön paradicsom vörös lett. Merevedés…lány…sosem lesz neki olyan, mármint barátnője. Senkinek sem az esete. – Nem, egyik sem. Csak…néhány napja rémálmaim vannak, ezért nem alszok

- Ez biztos? Magától nem ájul el egy tizennyolc éves srác! Talán fiú van a dologban? Az is megtudja ám viselni az embert, főleg, ha te vagy alul…

- Anya! Nem, nincs senkim! – kiáltott fel Harry, az anyja csak fejet rázott.

- Akkor? Tán megvan az első alkalmad? Az is kimerít rendesen, kérdezd csak meg apádat, ha mégy hozzá a hétvégén – magyarázta Anne. A férje évekkel ezelőtt lépett le egy fiatal bigével, akitől azóta van egy pár hónapos gyereke, Judy Styles, azaz Harry kishúga. Bár az apja élettársát rühelli, a kislánnyal el tud szórakozni, ellentétben a nővérével, akinek már saját családja van, és évek óta nem látogatja az apjukat. Szegény Anne-nek pedig egyszerre kell az anya és az apa szerepét is betöltenie, elvégre a kisfia előtt csak most nyílik majd meg a világ.

- Nem – sóhajtott fel.

- Szóval álmok… - sóhajtott fel az anyjai is – Apropó, nem rég volt itt Bobby, kijárási tilalom van pár hétig, este nyolc után senkit nem akarnak kint látni – váltott hirtelen témát édesanyja. Bobby? Mit keresett itt Niall apja? És miért van kijárási tilalom?

- Hogy, hogy?

- Brutálisan meggyilkolták az egyik rendőrt, csak pár cafatnyi maradt belőle. Így jár, aki az ördöggel szövetkezik – anyja fájdalmasan és egyben gondterhelten sóhajtott fel.

- Vagyis?

- Van egy gyilkos itt a környéken, nincs neve, Démonnak hívják, mert olyan gonosz és rideg akár egy démon – vont vállat Anne – Állítólag ő tette, bár a maradványokon egy különös kutya nyálat találtak, ilyen faj nincs nyilvántartva

- Az hogy lehet?

- Nem tudom, de nem ajánlom, hogy kiszökjetek Niall-el, mert kiheréllek! – emelte fel rögtön mutatóujját. Niall, a kis szöszi, ártatlan kis Niall, a helyi rendőrkapitányság egyik nyomozójának a fia, aki Harry egyetlen és legjobb barátja. Gyerekkora óta. Minden rosszban együtt, minden csínyt együtt terveltek ki, minden jelmezbálra összeöltöztek, és még a gimnáziumban is egy osztályba kerültek. Mindenben segítenek egymásnak, meghallgatják egymást, és falaznak is egymásnak, amikor csak kell.

- Rendben – sóhajtott Harry, bár nem gondolta, hogy betartja majd. Amennyire ismerte magát, szinte biztos volt benne, hogy még ma este hívni fogja őt a barátja, hogy kihívja őt a sötétben. Nem mintha magától, egyedül nem menne ki, és sokszor nem a hormon túltengés szedi ki az ágyból, sokkal inkább alva jár.

- Bízom benned! – próbálta komolyan mondani Anne,  de mélyen legbelül tudta, a fia úgyis megszegi az ígéretét. Olyan mint az apja, minden egyes nap fájdalommal néz lassan férfivá ért fiára, mert minden kis porcikája olyan, mint az apjáé. Az édesanya fájdalommal, és kínkeservvel vált el férjétől tizenegy éve, sokáig Harry-nek sem mondta meg, s talán ez nem is fájt volna, ha a hét éves kisfia nem kérdezgette volna folyamatosan merre van az apja.

Anne ezalatt a tíz év alatt feldolgozta, hogy elhagyták, de egy férfiben sem találta meg azt, amit Desmond-ban annak idején. A férfi különleges volt, okos, szerethető, élvezet volt vele az élet, jó apa is volt, mégis hűtlen volt a fiatal nőhöz, aki két gyönyörű gyermeket hozott a világra, csak Des nem tudott hűséges maradni, ez az egy hibája volt.

A nő fájdalmasan sóhajtott föl, ahogy eszébe jutott volt férje. Hiányzik az életükből.

***

A férfi gondterhelten sóhajtott fel a rozoga kanapén. Tehetetlennek, elveszettnek érezte magát, mint minden reggel. Elgémberedett végtagjai szinte sírtak egy kis mozgásért, így felült. Ismét sötétség lepte el szívét, ahogy eszébe jutott a reggel, vagy éppen a tegnap éjszaka, mikor a rendőrök nyomozni kezdtek eme rozoga házban, amit azóta sem hagyott el. Szerencsére senkinek sem jutott eszébe megnézni a padlást, ahol a démon tartózkodott a nyomozás ideje alatt. Természetesen tudta, hogy ez nem egy napos munka, így abban is százszázalékosan biztos volt, hogy a nyomozók ma még visszajönnek, így óvatosan kell mozognia a házában.

A padlás most ragyogott a napfénytől, s a por, illetve az öreges illat szinte otthonossá varázsolta a régi, de hatalmas padlást. Olyan volt akár egy szoba, bár csak az ágy kerete volt már meg, és csak egy rozoga kanapéval tudta berendezni a démon, mégis otthonosnak találta, bár lehet sötét lelkének minden kicsike fénycsóva értékes, ami néha-néha utat tör magának lelkébe.

A helység tele volt kisebb, és nagyobb dobozokkal, amikben régi holmik pihentek beporosodva. Ezek mind-mind a démon nagyszüleié voltak, ez a ház is az övéké volt, és bár úgy érezte bemocskolta a számára szent házat, nem tudott volna innen elmenni, nincs is hova. Itt, az erdő rejtekében, távol a várostól biztonságban érzi magát, és kevesebben fedezik fel a titkát. Bár már egy fiú tudja.

A férfi felsóhajtott, mikor megszakadt a kapcsolat közte és a fiú között elájult, nem emlékszik hogyan került fel a kanapéra, mert a lépcsőn ájult el, előfordulhat, hogy a hatalmas dög húzta be ideáig. Senki sem nézné ki a srácból, hogy ő egy sötét lelkű, szívtelen démon, főleg a mai ruha összeállításában, egy egyszerű fekete farmer és egy kékesszürkés kötött pulcsi volt rajta, ami igazán emberi külsőt kölcsönzött neki. Normális ember volt, sötét élettel bár, de sokkal boldogabb volt, mint most. Magányos, rettegnek tőle, sokszor csak ösztönből öl, kívánja a vért, a lelkeket, ebből él. Emberi lélekkel táplálkozik, az állati lelkek semmik, csak a szomjúságot oltják, de az éhséget nem.

- Kell ez a fiú… - suttogta maga elé, ahogy beugrottak az emlékképek – Kifogyhatatlan ereje van, különleges – hozzászokott ahhoz, hogy magában beszélget, elvégre senki más nem hallgatja meg. Mikor valahogyan kapcsolódott a fiú agyához, gondolataihoz, mindössze véletlen, hatalmas erő járta át testét, amit hirtelenjében nem tudott fogadni, ezért kapcsolódtak szét a tini sráccal, s ezért ájult el, még a hatalmas démon is. – Gyilkos! Toldd ide a segged! – kiállotta el magát a férfi, a hatalmas kutya pár pillanat alatt termett lába mellett feküdve, morogva – Ne lustálkodj, hálátlan dög! – pirított rá rögtön a dögre. – Két napot kapsz, hogy felkeresd a fiút, és figyeld őt! Ha nem, megöllek, te dög! Kotródj! – a hatalmas kutya morogva tűnt el a férfi lábai közül, a démon pedig remélni merte, hogy jól végzi majd a dolgát a pokolkutya.

Gyilkos Lucifer kutyája, a legnagyobb démon egyetlen kincse, és bár mindenki úgy tartja a pokolkutya háromfejű szörny, Louis jól tudja, hogy Gyilkos ugyanolyan eb, mint a többi, csak érteni kell hozzá. Lucifer-t pedig a férfi a tulajdon két kezével ölte meg, kihasználva gyengeségét, s bár gyorsan ölte meg az alvilág urát, aki nem kínlódott sokat, Lucifer bosszút esküdött, majd utolsó erejéből elkiáltotta a kutya nevét, aki habzó szájjal ugrott rá az akkor még ember Louis-ra. Vírust kapott, a kutya betegséget hordozott, ennek köszönhetően lett ilyen rémisztő és erős démon a férfiből. A vírus magas lázzal, szem színeződéssel, vaksággal, és folyamatos karom növekedéssel járt, ami majdnem egy hétig kínozta Louis-t. Vasárnap viszont úgy ébredt, mint akinek semmi baja sincs, de érzett valamit, valami furcsát, ami átjárta a testét, szokatlan erőt. Démoni erő keringett ereiben, még a vére is fekete lett, a kutya pedig hűségesen virrasztott mellette, és minden kérését teljesítette.

Mikor aznap tükörbenézett megijedt, és lassan, de felfogta, hogy innentől magára van utalva és egy úgy, sötétebb élet vár rá, mint eddig. Azóta hat hónap száguldott el a feje fölött, magányos, de majdnem minden erejével tisztában van és tudja hasznosítani, kivéve persze a fekete tollas szárnyakat, kezdi azt hinni nincs is galamb szárnya. Most pedig, hogy ez a kimeríthetetlen erejű fiú a birtokában van még erősebbnek érzi magát, míg a fiú gyengül és pár nap múlva újra erőre kap, ő addig még erősebb lesz, s ez bár a fiúnak átok, és kínzás, addig a démonnak áldás, és az élet kimeríthetetlen forrása, amiből nap, mint nap táplálkozik majd.

- Nézzetek szét a padláson is! – egy mély női hang kúszott fülébe, majd pár pillanaton belül Playboy-os női parfüm illata költözött orrába. Elhúzta a száját, ő sem volt mindig illatos emberként, de mióta démon valami förtelmes szaguk van az embereknek. Nem érez mást, csak a pénz orrfacsaró bűzét, és a galád dög szagát, ami körülöleli minden ember életét, s szinte a tetteitől bűzlik.

A férfi nem mozdult, sőt hátradőlt, de rögtön átjárta testét az éhség,fájt a foga egy emberi lélekre, éhes volt, marta az éhség. Szemei vörösre váltottak, majd csak várta az ebédjét feljönni a lépcsőn. Hamarosan nyílt a padlás ajtaja, majd egy rendőrnő, és egy rendőrférfi lépett be, bár először nem vették észre Louis-t, mindössze a hirtelen ajtócsapódásra rezzentek össze. Ekkor vették észre a kanapén ülő férfit. A két rendőr remegett, ahogy érezték ez a férfi más, s valami furcsa kering körülötte.

- Betörtek a házamba – jelentette ki közömbösen a férfi, majd felállt, és háttal a két nyomozónak  sétált el az egyik hatalmas ablakhoz. Megállt előtte, kezeit háta mögött összekulcsolta, és csak várta a tökéletes pillanatot.

- Ki maga? – kérdezte a nő fegyveréért nyúlva.

- Nem ajánlom, hogy fegyvert fogjon rám, a saját padlásomon, nyomozó – morogta a férfi, bár háttal állt a két embernek minden mozdulatot látott és érzett. A nő remegve vette el kezét fegyveréről, majd nagyot nyelve nézett társára – Nem mintha ártana nekem – sóhajtotta a démon, majd megfordult. A két rendőr akkor tudott vörösen izzó szemeibe nézni, ami vészjóslón csillogtak, aztán a férfi felemelte kezeit is, hogy összecsaphassa két tenyerét, így megmutatkoztak hatalmas, fekete karmai. – Nekem nem árt a golyó – magyarázta tovább – Bár nyugodtan lőhetnek, szeretek az étellel játszani, olyan…felemelő érzés – olyan áhítattal mondta ki a szavakat, olyan édesen, hogy bár jól tudták ez a férfi nem akar jót, mégis olyan kecsegtetően hangzott, mintha ígéretet tenne, mintha pénzt ajánlana. – Mit szólnának egy játékhoz, maguk futnak, én pedig üldözöm magukat? Áh, tudják mit? Lusta vagyok, csak simán megölöm magukat – legyintett egyet. A két ember remegett akár a kocsonya, érezték, hogy itt a vég, akkora már biztosak voltak benne, hogy ő nem egy egyszerű ember.

Louis gyilkos tekintetét a férfire vezette, aki ebben a pillanatban kezdett el fuldokolni. Térdre rogyott, míg a nő csak felsikított mellette, és nem foglalkozva társával rohant kétségbeesetten az ajtóhoz, majd rángatni kezdte a kilincset, de az ajtó nem nyílt ki. Kulcsra volt zárva. Míg a férfi haldokolt, addig a fiatal nő kétségbeesetten ordítozott, és rángatta az ajtót. Louis a férfihez sétált, kizárva a nő sikítozását, majd leguggolt elé és mélyen a haldokló szemeibe nézett. Megmarkolta jobb kezével állkapcsát, majd szétfeszítette áldozata száját, aki csak hörgött a férfi szemébe. Mérhetetlen fájdalom járta át a testét, nem csak a szájmarkolás miatt, valami marta belülről, szét akarta feszíteni, érezte, ahogy a halál vészjóslóan nyaldossa belsőjét, és szépen lassan elpusztítja minden szervét. Kiölte belőle a haldoklás a szép emlékeket, csak a legrosszabb emlékei peregtek le szeme előtt, fekete-fehérben. Nem emlékezett már sem a sikítozó, és pánikoló feleségére, sem a családjára, csakis az édesanyja haldokló alakja lebegett előtte.

A démon résnyire nyitotta száját, a férfi szemei pedig ugyanolyan vörösbe váltottak, mint a gyilkosáé, felordított, mikor érezte a démon valamit szív belőle, valamitől hiányosabb lett. Fehéres fátyol kúszott a gyilkosa szájába, alig tíz centiméternyi kis füst szökött ki a rendőrből, egyenesen Louis szájába, akit átjárt a démoni erő, s még csontjait is erősebbnek érezte. A vére forrt, éhezett már egy emberi lélekre, éhes volt, túlságosan, bár még így sem lakott jól.

A rendőrből kiszállt a lelke, a démoni méreg teljesen szétmarta belső szerveit, így egy utolsót hörögve hagyta el magát a démon kezében. Louis elengedte a férfit, aki úgy dőlt oldalra akár egy zsák krumpli, magatehetetlenül. A démon felnézett a nőre, aki ömlő könnyekkel figyelte a férje élettelen testét.

- Jack! – ordította a nő, szinte elgyengült, úgy érezte egy részét elvesztette. Hangosan sírva és ordítva döntötte hátát a falnak, szépen, lassan csúszott le a fal végébe. Felnézett a démonra, akinek szemei immár rideg kéken néztek vissza rá, egészen emberi kinézettel, ám karmai eszébe jutatták a pár pillanattal ez előttit. – Meg…meghalt… Jack! – sírt tovább a nő. A démon mosolyogva sóhajtott fel, majd felállt és a nőhöz sétált, hogy aztán ismét leguggoljon, de ezúttal a nő szemeibe nézett. Ahogy csak tudta összehúzta magát a rendőrnő, próbálta magát minél jobban a falnak préselni, de az olyan erősen, szilárdan tartotta, hogy nem tudott menekülni.

- Veled másképp végzek – mosolygott rá a démon vészjóslóan, majd megmarkolta a nő állkapcsát, aki hangosan ordított fel, mikor hatalmas karmai a bőrébe fúródtak – Téged tovább kínozlak, Sam! – lehelte a nő arcába, aki sziszogva próbálta visszanyelni fel-fel törő sírását, most már tudta ki ő.

A Démon. Louis Tomlinson

***

A fiút elnyomta a lázálom. Alig, hogy édesanyja elhagyta a szobáját teste önálló életre kelt, és mindenféle előzmény nélkül szökött fel testhőmérséklete negyven fölé. Kínozta őt a magas láz, szomjazott és lihegett a meleg takarók alatt, izzadt, mégis fázott. Homlokán verejték gyöngyözött, szája kicserepesedett, és véres volt a rágástól. Ide-oda dobálta fejét, ismét csak a démonnal álmodott, szinte elméjébe égette magát a sötét szférájú férfi. Olyan volt, mintha őt ölte volna meg, mintha ő lett volt újabb áldozata. Rémisztő volt, kétségbeejtő. Még mindig csak ismétlődtek benne a démon viccelődő, mégis szarkasztikus szavai.

Veled másképp végzek… Téged tovább kínozlak, Sam!

Kínozni fogja a nőt, jobban, mint a férjét. Valamiért bosszút áll. Vagy valakiért.

- Uramisten! Tiszta láz vagy! – barátja hangja kúszott fülébe, halk volt, olyan távoli. Niall, segíts! Gondolta Harry, szomjas volt, fáradt és gyenge, nagyon betegnek érezte magát. – Ebből nem lesz suli, tesó – rázta fejét a szöszke kis Niall. Olyan volt mint Lux, csak lányban, szőke haja volt, szürke szemei, csak éppen nem volt szeplős, a lányok álma. Kis édes, szerethető, kisfiús arcú, de amúgy igen nagy szájú fiúcska volt ő. Senkitől sem félt.

- Nem is engedem el! – most az anyját hallotta – Ha kell kimaradok holnap, de akkor is orvost hívok! – mondta Anne kicsit (nagyon) aggódva. Sosem volt még ilyen lázas a fia.

- Anne, megjött az orvos! – Lux… Ne, utálom az orvosokat! Morgott magában Harry, ez igaz volt, inkább bement az iskolába tanulni, mintsem orvos nyúljon hozzá. Lépteket hallott, idegen hangot, ez az orvos lesz. Nagyon beszélgetett Lux-al, de olyan távolinak tűnt. Mintha még kilométerekre volna az orvos, pedig biztos volt benne, hogy már az ajtóban van. Érezte, ahogy hirtelen valaki megáll a küszöbén, mert az nyekergésbe kezdett. Itt van…

- Jó napot, Dr. Payne vagyok! – köszönt az orvos. Harry jól tudta ki ő, túlságosan jól. Az osztálytársa édesapja…a suli rossz fiújának az apja. Liam Payne apja, aki nap, mint nap szekálja őt és Ni-t, aki rengetegszer megverte őket. Aki megszégyenítette…

*hazelnut=mogyoró

hazel=mogyoróbokor

és Harry hajszíne barna, így lett Hazza :D Egy blogról jutott eszembe :3 Szerintem cuki